"Egy férfi azt álmodta, hogy Istennel sétál a tengerparton. Az égen, mint egy mozivásznon, végignézte élete egyes eseményeit, és minden epizód nyomokat hagyott a homokban. Amikor visszanézett, néha egy pár lábnyomot látott, néha kettőt. Azt is észrevette, hogy a legnagyobb válságok és problémák idején mindig csak egy pár lábnyom volt a homokban. Ezért megkérdezte Istent: „Uram, észrevettem, hogy életem nehéz időszakában mindig csak egy pár lábnyom maradt a homokban. Pedig megígérted, hogy mindig mellettem maradsz. Nem értem, miért hagytál el mindig éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?" Az Úr így válaszolt: „Kedves barátom, nagyon szeretlek téged, és sohasem hagynálak el. Azokon a napokon, amikor annyira szenvedtél, és akkora szükséged volt a segítségre, azért látsz csak egy lábnyomot, mert akkor a karomban hordoztalak."
(Eva-Maria Zurhorst - Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz)
